Voltam a Dórival egy versenyen, ahol fellépett az unokatesója (tánc) és ott volt az a fiú, aki már évek óta tetszik nekem. De istenem, még mennyire. Teljesen belezúgtam.
Jóban vagyunk, néhány szót váltottunk is egymással, nem sokat, de... közben kiderült, hogy van egy lány, akinek szintén nagyon tetszik a Bence, és valószínüleg az érzés kölcsönös. Én meg.. nah... szóval nem az, hogy kiborultam. De olyan tehetetlen vagyok. Lassacskán 15 éves leszek, 12 éves korom óta odavagyok ezért a srácért, és... már 3× elnéztem optimista hozzáállással, hogy jár egy ismerősömmel, míg az a bizonyos ismerős tudja, hogy mit érzek Bence iránt. De nem érdekelt. És most megint végignézhetem?! Sosa, de tényleg soha nem éreztem magam ennyire jelentéktelen kis semminek. Meg még csak ennyire szarul sem.
És mikor már-már tényleg az van, hogy közelebb kerülhetnék hozzá, meg tudom ezt. Lehet, hogy ez valakinek egy kis semmiség, de nekem nem. Nem azzal van a bajom, hogy koromhoz képest, mikor már minden ismerősömnek volt pasija, nekem nincs, mert annak ellenére, hogy ezt csak úgy mellékesen megemlítettem, pont nem érdekel. De Bence igen. Miért kell az, hogy sosem érezhetem magam úgy vele kapcsolatban, hogy szív formájú felhők között repdeshessek?! Mikor már odaérek, jön megint valami..És megint.
Most viszont valami más... Nem ismerem azt a lányt.
Nem Bencétől tudtam meg, hogy tetszik valakinek, vagy hogy neki tetszik a lány.
Sőt, még az sem biztos, hogy Bencének tetszik-e.
De...nagyon úgy néz ki, hogy igen.
Nekem lőttek. Magam alatt vagyok. Teljesen.